Idén november 16-án lesz a Színházak éjszakája, melyet két rendezvénnyel ünnepel színházunk: a Komédiás-vásárral, és a Kéjpart című előadásunkkal. Az idei vásár második alkalommal kerül megrendezésre, ezúttal az újvidéki Gerontológiai Központhoz tartozó, Futakon működő, hajléktalanokat befogadó menhely részére gyűjtjük a támogatást. Az intézmény által működtetett menhely műhelyének nyersanyagra van szüksége és ennek a beszerzésére fordítják majd az összegyűjtött pénzt. A fotók a 2 évvel ezelőtti vásáron készültek November 16-án délután 16 órakor nyílik a Komédiás-vásár, és 19 óráig a Kéjpart című előadás kezdetéig lesz nyitva. Ez idő alatt a Színházak éjszakájának látogatói szerény áron vásárolhatják meg a színészek által felkínált ékszereket és ruhatáruk különféle darabjait. Az így összegyűjtött pénzt még este átadják Anđelka Baraćnak, a futaki menhely igazgatójának.
Barać igazgatónő arról tájékoztatja az Újvidéki Színház közönségét. illetve a Színházak éjszakájának látogatóit, hogy előző napon a menhely helyiségeiben, Futakon a Željeznička 46. szám alatt megtartják védenceik hagyományos kiállítását, amelyre ezúttal is meghívja az érdeklődőket, hogy tekintsék meg azokat a csodálatos fafaragványokat, amelyeket a menhely lakói készítettek. Az ő kiállításuk november 15-én 10 órakor nyílik.