„...És a forradalom nem eszi meg többé gyermekeit, csak szüli őket sorra, ahogy a költő mondaná, terpeszben a sír fölött, ezért kellenek újabb és újabb sírok, és sír a lélek is, ha elfogytak, mert akkor nincs miért harcolni tovább, megbicsaklanak a lábak, fáradtan csüngenek a fegyvertartó kezek, és nem cseng az ének, csak a varjak károgása hallatszik, a forradalmak dicső temetőjében.”

Szereplők:

Crnkovity Gabriella / Figura Terézia
Elor Emina
Ferenc Ágota
Giricz Attila
Gombos Dániel
Huszta Dániel
Kőrösi István
Krizsán Szilvia
László Judit
Mészáros Árpád
Német Attila
Pongó Gábor
Sirmer Zoltán

Adaptáció: Verebes Ernő, m. v.
Zene: Marjan Nećak, m. v.
Koreográfia: Ista Stepanov, m. v.
Díszlet: Alekszandar Popovszki, m. v.
Jelmez: Snežana Pešić Rajić, m. v.
Fény: Majoros Róbert
Hang: Bíró Tibor
Súgó, ügyelő: Bíró Alekszandra
Fotó: Srđan Doroški

Rendezte: Alekszandar Popovszki, m. v.

Az előadás támogatója Újvidék Város Kulturális és Oktatási Titkársága

* * *

Az előadás díjai:

‒ POSZT: Különdíj a legjobb társulati összjátékért és A legjobb zene (Marjan Nećak)

‒ Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja: A legjobb előadás, A legjobb férfi főszreeplő (Mészáros Árpád)

‒ A magyar kritikusok díjátadója: A legjobb előadás

‒ SAMGAU fesztivál, Kazahsztán: Asztana város különdíja

„...az Újvidéki Színház formátumos, koncentrált, erős előadást készített; így a színházi évad közepe táján járva meg merem kockáztatni, hogy az évad egyik legerősebbjét.”

(Jászay Tamás, Revizor)

“Tökéletes a tömegjelenetek koreográfiája és annak végrehajtása is. A szöveg nem egyszerűen narráció, hanem szabadversként hangzik el, és az előadás másfél órája egy ötletekkel teli avantgárd performansz.”

(Lajos Sándor, Origo)

“Az előadás fölkavaró, sokkoló s paradox módon mégis roppant mulatságos. A mélységes történelmi irónia, amely Danilo Kiš legendás művét, s az újvidékiek remekbe szabott előadását is jótékonyan átitatja, alapos történelmi leckét kínál a közönségnek.”

(Kovács Dezső, art7.hu)

“Keservesen gazdagon mutatja meg az újvidéki társulat Borisz Davidovics síremlékével azt a történelmi korrelációt, hogy „a halottak gyorsabban szaporodnak, mint az élők”. Danilo Kiš darabja az immár száz évvel ezelőtti nagy forradalmi korról és hamar valósággá váló következményeiről mesél az idővel filozofikusan, kedélyesen játszadozva. Amit aztán a társulat továbbjátszik „az utolsó jugoszláv író” drámájából, az egészen dermesztő. “

(Proics Lilla, Kisvárdai Lapok)