A tökéletes tisztaság hazatér Oroszországba, régi otthonában próbálja magát feltalálni, megtalálni. Körötte önzés, haszonlesés, mocsok és sár. Egy gyermek lelke szembesül a társadalom minden visszásságával. Festett képek és szorító keretek, szerelmek és szenvedélyek, Krisztus kiontott vére a festményeken, lángoló bankók és összetört álmok. Az az idióta, aki nem hajlandó beállni a képmutatók sorába? Vagy a többiek, mindahányan?
A világot talán mégis a szépség váltja meg.
Azt mondhatnánk, hogy ez a történet egy gonosz és szennyes lelkekkel teli világról szól, de ez nem igaz. Ez egy tiszta lélekről szól, mely egy gyermek lelkére emlékeztet. A történet egy idiótáról szól. Lev Nyikolajevics Miskin herceg (Pongó Gábor) az, aki minden emberben meglátja a jóság sugarát. Bizakodással és hittel teli. Az, aki mosolyog, amikor feltekeri a zenedobozát, amin mindenki más nevet, mert nem tudják megérteni őt. Ereje abban rejlik, hogy nagylelkűen osztja meg szeretetét másokkal, belső vágya, hogy segítsen mindenkinek, különösen az akkori Szentpétervár legromlottabb arisztokrata rétegének. A jó Miskin naiv és ártatlan karaktere csupa empátia, nem szeretetből szeret, hanem szánalomból. Minél nagyobb a bűnt és minél szörnyűbb gyötrelmet lát az emberben, Miskin annál inkább felismer benne egy tisztább lelket, melyet mélyre temetett a gonosz. Az emberi szélmalmokkal és súlyos betegségekkel küzdő főhős egyedül vív olyan csatákat, amelyekre az egész emberiség sem lesz kész soha.
