Szolgáltatásaink javítása érdekében sütiket használunk. Olvasson többet arról, hogyan használjuk a sütiket, és hogyan utasíthatja vissza őket.
Szolgáltatásaink javítása érdekében sütiket használunk. Olvasson többet arról, hogyan használjuk a sütiket, és hogyan utasíthatja vissza őket.
Cookie-kat és hasonló nyomkövetési technológiákat használunk a Szolgáltatásunkon végzett tevékenységek nyomon követésére és bizonyos információk tárolására. A felhasznált nyomkövetési technológiák jelzők, címkék és szkriptek információk gyűjtésére és nyomon követésére, valamint Szolgáltatásunk fejlesztésére és elemzésére.
Idén a 22. drámaíró versenyen vehet részt, aki eljön 21-én a színházba.
Szeptember 20-án három író ír három teljesen új színházi szöveget, amit szeptember 21-én három rendező állít színpadra.
Az idén drámát Lennert Móger Tímea, Antalovics Péter és Kormányos Ákos írnak, amelyeket Antal Attila, Lénárd Róbert és Puskás Zoltán rendeznek meg.
A legjobb szövegnek, előadásnak és színészeknek járó díjat a zsűri dr. Góli Kornélia (dramaturg, teatrológus, az Újvidéki Művészeti Akadémia tanára), dr. Mezei Kinga (színész, rendező) és dr. Oláh Tamás (dramaturg, teatrológus) osztja ki.
A csapatok az Újvidéki Színház társulata mellett a szabadkai Népszínház Magyar Társulata, a Kosztolányi Dezső Színház és a Zentai Magyar Kamaraszínház művészei alkotják, és természetesen idén sem maradhatnak ki az Újvidéki Művészeti Akadémia diákjai.
A rendezvény támogatói: Újvidék Város Kulturális Hivatala, Vajdaság Autonóm Tartomány