Szolgáltatásaink javítása érdekében sütiket használunk. Olvasson többet arról, hogyan használjuk a sütiket, és hogyan utasíthatja vissza őket.
Szolgáltatásaink javítása érdekében sütiket használunk. Olvasson többet arról, hogyan használjuk a sütiket, és hogyan utasíthatja vissza őket.
Cookie-kat és hasonló nyomkövetési technológiákat használunk a Szolgáltatásunkon végzett tevékenységek nyomon követésére és bizonyos információk tárolására. A felhasznált nyomkövetési technológiák jelzők, címkék és szkriptek információk gyűjtésére és nyomon követésére, valamint Szolgáltatásunk fejlesztésére és elemzésére.
Kik ma az Álmodozók akikről Bernardo Bertolucci filmje mesél, vannak olyan emberek akik még ártatlanul hisznek abban, hogy a világ jobb lehet?
Ebben az elidegenedett korban hol található az igazi lázadás?
Hajlamosak vagyunk átlépni a kispolgári kereteinken és lázadni?
Vajon ott van a lázadás a színházakban, a szabadság képzelt terében?
Ezekre a kérdésekre próbál meg választ adni az Álmodozók című előadás.
Szereplők:
Matthew ‒ Szalai Bence
Isabelle ‒ Elor Emina
Théo ‒ Gombos Dániel
Catherine ‒ Ferenc Ágota
Jacques ‒ Huszta Dániel
Anyu ‒ Figura Terézia
Apu ‒ Kőrösi István
A szövegkönyvet Gilbert Adair története nyomán, Bertolt Brecht, Noam Chomsky, Ulrike Meinhof, a Láthatatlan Bizottság írásait és más dokumentumokat felhasználva írta: Lénárd Róbert
Díszlet: Lénárd Róbert és Puskás Zoltán
Kosztüm: Puskás Zoltán
Hang: Dienes Ákos
Fény: Illés Attila
Ügyelő, súgó: Lovas Csilla és Bíró Alekszandra
Smink: Bojana Radović
Plakát: Gombos Dániel
Fotó: Srđan Doroški
Rendező: Lénárd Róbert
Az előadás támogatója: Újvidék Város Kulturális Hivatal
* * *
Elor Emina: Ma nincsenek álmodozók... Nincs elég erős vízió. Ötlettelenek vagyunk, közhelyesek. Nem vagyunk eredetiek. Tele vagyunk kommersz sablonötletekkel... Nincs koncepció. Igazi, értékes, érdemleges. Butaságok vannak. Sok butaság. Elakadtunk a régi kerékvágásban... Juj, de alternatív vagyok, jaj de mély vagyok. Uh, most milyen jól megmondtam! Unalmas. Ezek az álmodozók is... Gyerekek...
Szalai Bence: Nem vagyok benne biztos, hogy mi is az amiről az Álmodozók "álmodozói" álmodnak, de szerintem mindenkinek jobb, hogy nem élünk a három főszereplő által vizionalizált világban, amire a legmegengedőbb jelző talán az aberrált. A világ sokkal összetebb annál, mint hogy transzparensen jól mutató szlogenekkel egy csapásra meg lehetne változtatni. Ezért nem is hiszek az effajta megmozdulásokban. Nem az eredményeit kérdőjelezem meg feltételnül, hanem inkább a hosszútávú hatásait. Az, hogy ehhez a színház bármit is hozzá tudna tenni, vagy úgy általában a művészet, az ma már sajnos megmosolyogató elképzelés. Az Újvidéki Színház Opera Ultima c. előadásában hangzott el: "Ez az előadás (Figaro házassága) valamikor forradalmat robbantott ki..." De ma már csak bólogatunk, vagy megvonjuk a vállunk. És ez még a jobbik eset. A mikrofonba üvöltős, "odamondós" műfajok lassan önmaguk paródiájává válnak, és azon kívül, hogy a tisztelt néző, akit amúgy épphogy sikerült bekönyörögni a színházba, enyhe halláskárosodással távozik, egyéb hatást nem nagyon fejtenek ki. Szóval, mit lehet tenni? Szerintem 2018-ban a színházban kántálni, törni-zúzni, megmondani, beszólni önmagában már nem forradalmi, hanem közhelyes és gáz. Forradalmat a művészi szintű igényesség, valódi vízió, precizitás, kreativitás és az alázatos munka jelenthetne. Utóbbihoz alighanem meghozná a kedvet, ha azt megbecsülnék és megfizetnék. Addig meg mindenki túlélésre játszik, és a kör bezárul.
Lénárd Róbert, rendező: 1968 óta ötven év telt el. 50 éve annak, hogy a világ arcán kitörölhetetlen nyomot hagyott egy vesztes politikai, kulturális és szexuális forradalom. A forradalom meghalt. Résztvevőiből terroristák lettek vagy még nagyobb erővel tomboló kapitalizmus példás polgárai. Az utolsó globális felkelést a mai napig titkok övezik – ám pont ez a reá ereszkedő misztikus köd ad lehetőséget arra, hogy apropóján megálmodjunk egy új, jobb, őrültebb forradalmat − jelen időben, a színház által nyújtott térben.
A szöveg egy intim történetre épül, amely a szemektől elzárva egy polgári lakás mélyén tárul fel. A lakás falain azonban folyton áttör a kinn egyre ragyogóbb fény. A Molotov-koktélok fénye.
Három ember találkozása ez, alámerülés a testiségben és az intimitásban, egymásra találás filmben, művészetben, zenében – s mindez tükörképként szolgál a kint zajló forradalomnak.