A romantikus hangvételű zenés, táncos előadás cselekménye 1769-ban indul, amikor Benyovszky Móric hadifogságba esett és Szibériába hurcolták. Ettől fogva élete végéig a szabadság különböző válfajaiért küzdött.

Kőrösi István, színművész: Mária Terézia kitiltott a hazámból, akkor hova tartozom? Keresem a helyem, mit tudok elvállalni, Madagaszkárt, vagy inkább Formosára menjek vissza? És utána úgy hozta a sors, hogy Madagaszkár volt a végső állomása, a végső hazája, attól függetlenül, hogy ő mindig magyarnak tartotta magát.

Az előadás szövegét Benyovszky jegyzetei, útirajzai, emlékiratai és Jókai Mór róla szóló művei alapján hozta létre Garajaszki Margit.

Garajszki Margit, dramaturg, rendező: Számomra nagyon inspiratív Benyovszky Móric élettörténete, mert azt gondolom, hogy ő mindig, minden körülmények között megtalálta azt, hogy ő hogyan tud továbbmenni, mindig tudott alkalmazkodni ahhoz, ami éppen volt, és mindig próbálta megtalálni a személyes szabadságát, illetve segíteni másokat abban, hogy a szabadságukat kivívják vagy megélhessék.

Az előadás koprodukciós partnere a Benyovszky Móric emlékére alapított Magyar–madagaszkári Emléktársaság, melynek elnöke egyben a musical producere is.

G. Németh György, producer: Benyovszky Móricot sokan tekintik, sok európai, sőt Európán kívüli nép, nemzet tekinti a sajátjának, mégis azonban azt mondjuk, hogy egy közép-kelet-európai hős, akinek az üzenete a balkáni vidékre is sugárzik. És mostantól kezdődően ez a remek társulat, az Újvidéki Színház társulata viszi majd ezt az üzenetet a határon túli magyarlakta területekre, itt Európában, Közép-Európában és terveink szerint az Egyesült Államokba és más országokba is.

Volt egy perc,
Ami drága kincs lett!
Volt egy hős,
Aki tündökölt!
Rá emlékezünk,
Mert itt marad velünk,
De lelke messze jár,
Hazaszáll
Hős büszkeség
Igaz hit, becsület
Ősi erény,
Bátorság a neved
Együtt visszük tovább
Mint egy élő csodát,
Így– megőrizzük Őt,
A szabadság vándorát!
Hős büszkeség
Igaz hit, becsület
Ősi erény,
Bátorság a neved
Együtt visszük tovább
Mint egy élő csodát,
Így megőrizzük Őt,
A szabadság vándorát!
Volt idő! Volt erő!
Volt egy hős!
Volt egy igaz szív!

Szereplők:

Benyovszky Móric - Kőrösi István

Zsuzsanna - Ferenc Ágota

Stefanow - Szalai Bence

Baturin - Molnár Zoltán, m. v.

Wimblath - Sirmer Zoltán

Hrustiew - Német Attila

Nilow - Dóczy Péter, m. v.

Szonja - Berki Szofi, m. v.

Afanázia - Hodik Annabella, f. h.

Kuzma, Szanszé - Huszta Dániel

Káplár, Szilulut - Tóth Dániel

Kátya - Szabó Regina, f. h.

Mária Terézia - Figura Terézia

De Ternay - Pongó Gábor

Maillard - László Roland

Hyavi - Gombos Dániel

D’Aiguillon herceg - Mészáros Árpád

Don Hieronymo - Giricz Attila

Huapo, fegyenc - Ágyas Ádám, f. h.

Lakáj, fegyenc - Dudás Dániel

Kamarás, fegyenc - Kőműves Csaba Bence, f. h.

Mahernon, fegyenc - Varga Benjámin, f. h.

Fitia - Dupák Fanni, f. h.

Felana - Mezei Gresák Lea, f. h.

Táncosok:

Minja Jokanović, Staša Kukić, Nina Putnik, Ivana Trpčević

Marko Dubovac, Aleksandar Đurđević, Nikola Stamenović, Bojan Radnov, Stefan Sabo

Dramaturg és rendező: Garajszki Margit

Jelmez: Árva Nóra

Koreográfia: Aleksandra Čavić

A koreográfus munkatársa: Crnkovity Gabriella

Zenei vezető: Klemm Dávid

Hang: Zelenka Antal

Fényterv: Stefan Milošević

Smink: Bojana Kolarević

A rendező asszisztense, ügyelő, súgó: Lovas Csilla

Plakát: Lénárd Róbert

Producer: G. Németh György

* * *

Érdemes-e beleszeretni a szabadságba?

Nem vagyok biztos benne, hogy az újvidékiek érzékelni tudják-e a városuk színházainak különbözőségeit. Abban sem, hogy ők maguk (ti. a színházak) tisztában vannak-e velük. Észrevettük-e, hogy az Ifjúsági Színházban leginkább a lendület, a szenvedély és az őszinteség ámít el minket, hogy a Szerb Nemzeti Színház a pompa (a díszlet, a mozgás, a kosztüm, a művek pompájának) korába lépett, míg a mi multikulturális Újvidéki Színházunk továbbra sem engedi ki kezéből az elhivatottság és a hihetetlen játékpontosság hagyományát.

Tegnap este alkalmam nyílt végre először részt venni egy bemutatón az Újvidéki Színházban. Na persze nem első alkalommal, hanem első alkalommal hivatalosan, mint a Színházba mennék portál újságírója.

Sosem féltem színházba menni, ám ez alkalommal elöntött a hideg verejték – mégiscsak az volna a dolgom, hogy a szövegemben átadjam, mennyire ihletett meg az előadás. Mi lesz, ha nem értem? Mi lesz, ha nem tetszik – merthogy nem szeretném, ha az első recenzióm negatív lenne. Mi van, ha az előadás lényege nem ihlet meg eléggé?

Minden kételyem lecsillapodott abban a pillanatban, hogy a színészek bevették a színpadot, márpedig bevették abban a pillanatban, hogy a deszkákra léptek. Az az erő, amellyel Kőrösi István (Benyovszky Móric szerepében) megkezdi harcát a szabadságért, azokban a pillanatokban sem fakul, amikor kétkezileg ront a munkának, sőt: pont a szabadságba történő beleszeretés pillanatában indít megható háborút mindenki ellen, aki azt korlátozni kívánja. Szabadok vagyunk-e bármikor, ha folytonos szabadságharcban állunk, vagy állandó harcban állunk ellene?

A színészt színésznek nevezzük színházban is, filmen is, akárcsak a rendezőt. A tragédia könnyeket fakaszt, a komédia nevetést. Ugyanakkor, míg egy filmet könnyű elmesélni, egy előadást nem. Ki kell várni az előadást az előtérben, elfoglalni helyünket a nézőtéren, átadni magunkat a varázslatnak, amely megszületik és ott is marad a deszkákon. Hogyan írható hát le a Benyovszky, a szabadság szerelmese? Az előadás díszlete, amely menet közben csak egyszer változik meg, épp elég egyszerű ahhoz, hogy ne vonja el a figyelmünket a cselekményről, ugyanakkor épp elég eredeti ahhoz, hogy meggyőzzön: valódi élet van a színpadon, és még jelképes jelentése is van. A hajó a színen a szünetben épül fel. A hajón utaznak, barátkoznak és azon úsznak a szabadság felé. Metafora hát a hajó, az életünk metaforája, amelyből minden indul és amelyben minden végződik? Az előadás kezdete a köd miatt marad meg bennem – hideg, raboskodó, tehetetlen érzést kelt bennem. A teremben nincs hideg, de éreztem a rabok lefagyott kezét, amelyet csak a szabadságvágy fűt. A szibériai atmoszférát tánccal és énekhanggal oldották. Az első parázsló dalos-táncos numera végén úgy éreztem, fecske szállott az Újvidéki Színházra. Megjött a tavasz. Megjött a szerelem.

Merthát miféle előadás, miféle műalkotás az, amely legalább a peremvidékén nem mutat szerelmet és melegséget? A szabadság és a szerelem egyre közelebb került hozzánk, egyre lehetségesebbnek tűnt.

Azt jelenti ez vajon, hogy szabadságról szó se lehet, ha a szerelem nem siet a segítségére?

Benyovszky Móricot az előadás legelején ismerjük meg, mint a lázadók társaságának vezetőjét, akik a szökést forgatják a fejükben. Fiatal, bátor, sármban és műveltségben gazdag férfit látunk, aki megnyeri azoknak a bizalmát, akik a szabadságot meg tudják nekik adni. Nagy kockázatot vállalva a szabadulásból útra vezeti társaságát, egy új élet felé hajózva, amelyben egzotikus ázsiai kultúrákat ismerünk meg és amely bővelkedik a bukkanókban és akadályokban. Mindez ahhoz szükséges, hogy kimondhassák: szabad vagyok.

A szerelmet említettük fentebb. Benyovszky számára egyetlen szerelem létezik, ám az hatalmas, feledhetetlen, s oly távoli, hogy már szinte lehetetlen. Feltűnik a dalokban, felvillan a tenger kékjében. Találkoztak? Ugyan, miféle szabadság az, amelyet nem színez ki a szerelem?!

A tizennyolcadik század szellemisége, amelyet rabszolgatartó gondolkodás, nyomor és hierarchikus elrendelés szabott szűkre, rendre a változás akarásának forradalmi lázadását robbantotta ki az emberek közt. Ilyen volt ez a lázadó hatosfogat is, Benyovszkyval az élen. Forradalmi, odaadó, készen a szabadságra vagy a halálra.

Amikor azt mondom, a tizennyolcadik század, nem az a célom, hogy megértsétek vagy megérezzétek azt. Menjetek el színházba a Benyovszkyra és álljatok készen, hogy, mint egy időgépben, eljuttok Nagy Katalin, Mária Terézia és Napóleon korába. Igen, ezért valószínűleg a kosztüm és a díszlet a felelős.

Azt hittem, nem kedvelem a musicaleket, ritkán is látogattam őket. Nem tudtam, hogy egy előadás, amelyet főleg zene és tánc határoz meg, lehet ennyire meggyőző. Az ilyesmi mindig is túl begyakoroltnak tűnt nekem. Tegnap este az ellenkezőjéről győződhettem meg, mert mi festheti föl jobban a szabadság színeit, mint a zene? Mi mutathat több erőt, mint a tánc? Az ének és tánc persze be van gyakorolva – olyan jól, hogy életet lehel az előadásba, jobban, mint akármilyen szöveg. Mind más és más, mind tapsgyanús.

A kérdésekre, amelyeket magammal hoztam a színházteremből tegnap, nem találtam válaszokat.

A szabadságért harcolunk-e vagy az érzésért, amelyet magával hoz? Szeretnénk-e szabadok lenni, ha nem tudjuk megosztani senkivel? Érdemes-e szerelmesnek lenni, ha az megmarad a plátói szinten?

E kérdéseket feltette Petrarca, Shakespeare és Csehov is. Ők sem találtak válaszra. Vagy csak nem vettem észre?

A Benyovszky megtekintése után azt mondom – érdemes.

Mila Pajić, https://hocupozoriste.rs

Fordította: Lénárd Róbert

Koprodukciós partner: a Magyar-madagaszkári Emléktársaság - Benyovszky Móric Emlékére

Az előadás Magyarország Kormánya támogatásával valósult meg

Az előadás támogatója: Újvidék Város Kulturális Hivatala