A Vajdasági RTV és az Újvidéki Színház együttműködési tervezetet írt alá március 16-án. A tervezetet az Újvidéki Színház igazgatója Venczel Valentin és az RTV vezérigazgatója dr. Miroslav Koprivica írták alá, jelen volt még Klemm József, a vezérigazgató helyettese is.
Ez az egyezmény tulajdonképpen hivatalos keretet ad annak az együttműködésnek, amely már évek óta működik a két ház között, hiszen az Újvidéki Színház sikereihez többek között az RTV újságírójai is hozzájárultak, akik odaadóan követik az Újvidéki Színház társulatának munkáját ‒ Madár Anikó, Tanja Novčić, Aleksandra Rajić, Ökrös Edit, Ivana Petrović, Sanja Homi, Sonja Mitrović...
Koprivica kiemelte, hogy egy ilyen típusú egyezmény mindkét intézmény számára fontos, az RTV követ minden kreatív és kulturális történést a Vajdaságban és teszi mindezt 13 nyelven.
Venczel emlékeztette a jelenlevőket, hogy az RTV és az Újvidéki Színház ugyanabban az évben, 1974-ben kezdte el működését: „A színház a pillanatat művészete, amely csak a kivitelezés pillanatában létezik. Az, hogy ez a kreatív pillanat megmarad, egyrészt köszönhető a néző emlékezetének, másrészt annak, hogy a médiák megörökítik.
Klemm József pedig arra emlékezett, hogy az Újvidéki Színház társulata az Újvidéki Rádió dráma-csoportjából "nőtte ki magát".