Az estén, amikor úgy dönt, hogy szembeszáll az igazságtalansággal, egy egyszerű szupermarket dolgozója még csak nem is sejti, hogy lázadása messzemenő következményekkel járhat az egész társadalomra nézve. A barokk romlott pompáját és az abszolutizmus elleni küzdelmet megidézve bennünket is felráz, és felnyitja a szemünket a mai világra, amelynek létezéséről neki magának sem volt tudomása.

Segismundo: Mendrei Zsolt

Basilio: Mészáros Árpád

Clotaldo: Kőrösi István

Rosaura: Nagy Evelyn

Clarin: Szalai Bence

Astolfo: Ozsvár Róbert

Estrella: Pastyik Nóra

Dramaturgist: Dimitrije Kokanov

Set: Mirna Ler

Costume: Selena Orb

Composer: Vladimir Pejković

Choreographer: Ena Kurtalić

Stage manager, prompter: Lovas Csilla

Az élet álom a szabadságról

Ha azt mondanánk, hogy az élet börtön, akkor a rabok álma nem lehetne más, mint a szabadságról szőtt álom. Ha az idő kategóriáit is bevezetjük, úgy is fogalmazhatnánk, hogy az élet egy adott pillanatban börtön, a szabadulásról szőtt álom pedig álom a jövőről, hit annak lehetőségében, hogy az élet éppúgy lehet szabadság is. Az álom ebben az esetben a vágy tere. A rab rémálma azonban csak tovább erősíti a fogság érzését.

A jövőbeli szabadságról szőtt álom bizonytalanságából fakadó nyugtalanság volt az a kiindulópont, ahonnan Calderón de la Barca barokk klasszikusát olvastuk.

Érdekes módon éppen az álomnak e motívuma az eredeti dráma dramaturgiájának legnaivabb eleme, mindenekelőtt azért, mert a dramaturgiát rendszerint racionális, szisztematikus és oksági folyamatként értelmezzük, amely egy egész jelentéshordozó részeinek megszervezésére irányul. Az álom természetesen szükségszerűen ellenáll a történetmesélés érdekében megkövetelt ilyen mértékű artikulációnak, és ezáltal maga is a lázadás egyik formájává válik.

Az élet álom című előadás párbeszédet folytat a klasszikus szöveggel, és egyúttal bizonyos értékrendszerek megszűnéséről, az elkerülhetetlen változásokról mesél, amelyeket bekövetkeztük után történelmi értelemben korszakváltásként, felvilágosodásként és emancipációként nevezünk meg. A rendezői koncepció az eredeti történet aktualizálásától annak dekonstrukciójáig jut el, ezáltal dinamikus és feszültségekkel teli jelentésrendszert hozva létre a hatalomról, az elnyomásról, a küzdelemről és a felszabadulásról szóló történetben.

A dráma barokk sajátosságai nem csupán keletkezésének történelmi kontextusában rejlenek, hanem a sokféleségben és a túlburjánzásban rejlő színpadi lehetőségekben is. Ezt a potenciált kívántuk kibontakoztatni az előadásban.

Ha egy korszak végét a nagy lázadásokban látjuk – ahogyan azt a barokk kor lezárulása, illetve a francia forradalom példája is mutatja –, és ha e változások árát történelmileg szinte mindig a vérontásban ismerhetjük fel, akkor mi, vállalva annak veszélyét is, hogy a naivitás vádjával illetnek bennünket, a szeretetet kívántuk a jövőbeli változás központi politikai kérdésévé emelni.

Az élet álom című előadásban a börtön a neoliberális kapitalizmus munkahelye, annak minden korrupciós és kizsákmányoló mechanizmusával együtt, amelyek mindenekelőtt a dolgozók életidejét zsákmányolják ki. Ebből a rémálomszerű valóságból indultunk ki, azzal a szándékkal, hogy rámutassunk a patriarchátus és a tőke hatalmi struktúráinak azonosságára és mindenkori pusztító természetére. Legyen szó akár a tőke és a hatalom monarchikus öröklődéséről, akár a kapitalista kizsákmányolásról – mi, akik a szabadságról álmodunk, ugyanazok vagyunk.

(Dimitrije Kokanov az előadás dramaturgja)

Rendező: Selma Spahić

Dramaturg: Dimitrije Kokanov

Díszlet: Mirna Ler

Kosztüm: Selena Orb

Zeneszerző: Vladimir Pejković

Koreográfus: Ena Kurtalić

Fényterv: Stefan Milošević, Selma Spahić

Fénymester: Bíró Tibor

A szöveg adaptált része az előadás társulatával folytatott improvizációk során született.

A magyar fordítás adaptációja: Lénárd Róbert, az eredeti fordítás alapján.

A szerb fordítás adaptációja: Dimitrije Kokanov és Selma Spahić, Nikola Milićević fordítása alapján.